Békésmegye Rendezvényszervező Online
II. Gyulavári Kastélynapok
Május 18. és május 20. között második alkalommal rendezik meg a Gyulavári Kastélynapokat.
Május 18. és május 20. között második alkalommal rendezik meg a Gyulavári Kastélynapokat.Körösök Völgye Határtalan Vándortúra és Fesztivál
Az öt napos fesztivál a Körösök Völgyében, azon belül is a három Közép Békési városban – Békésen, Békéscsabán és Gyulán – zajlik majd. Belényes - Békéscsaba, Pünkösdi hosszú hétvége, ...
Az öt napos fesztivál a Körösök Völgyében, azon belül is a három Közép Békési városban – Békésen, Békéscsabán és Gyulán – zajlik majd. Belényes - Békéscsaba, Pünkösdi hosszú hétvége, ...Virágok vasárnapja Gyulán, a Kossuth téren május 13-án
Az ország minden részéről érkeznek kiállítók a Gyulai Virágok Vasárnapjára, amit immáron 12. éve rendez meg Gyula Város Önkormányzata a Kossuth téren.
Az ország minden részéről érkeznek kiállítók a Gyulai Virágok Vasárnapjára, amit immáron 12. éve rendez meg Gyula Város Önkormányzata a Kossuth téren. Néptánc találkozó
2012. május 12 - én, szombaton, 13 órától a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban kerül megrendezésre, a Békés Megyei Gyermek és Kisegyüttesek Találkozója.
2012. május 12 - én, szombaton, 13 órától a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban kerül megrendezésre, a Békés Megyei Gyermek és Kisegyüttesek Találkozója.Sörfesztivál és csülökparádé Békéscsabán
A magyarországi fesztiválok között előkelő helyet mondhat magáénak a 12 éves Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé, melyre idén június 7 - 10. között kerül sor, s melynek részleteiről szakemberek és ...
A magyarországi fesztiválok között előkelő helyet mondhat magáénak a 12 éves Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé, melyre idén június 7 - 10. között kerül sor, s melynek részleteiről szakemberek és ...Gasztrocsata Baján
Ételeikkel mutatkoznak be hazánk különféle tájegységei Baján, a Szentháromság téren május 12 - én, a gasztrocsata fővédnöke Zsigó Róbert, Baja polgármestere, Baja és térsége országgyűlési képviselő...
Ételeikkel mutatkoznak be hazánk különféle tájegységei Baján, a Szentháromság téren május 12 - én, a gasztrocsata fővédnöke Zsigó Róbert, Baja polgármestere, Baja és térsége országgyűlési képviselő...Vasúton a bécsi reptérre
Napi kilenc vonatpár biztosítja a közvetlen eljutást a magyar és az osztrák főváros között, az állomásokról pedig félóránként induló buszokkal, csökkentett áron lehet a reptérig utazni. A vonatjegy...
Napi kilenc vonatpár biztosítja a közvetlen eljutást a magyar és az osztrák főváros között, az állomásokról pedig félóránként induló buszokkal, csökkentett áron lehet a reptérig utazni. A vonatjegy...Színes programok az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
Színes program várja idén nyáron is az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a közönséget. A már hagyományos rendezvények mellett a Winnetou, valamint a Hyppolit, a lakáj című színdarabokat is megtekinthe...
Színes program várja idén nyáron is az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a közönséget. A már hagyományos rendezvények mellett a Winnetou, valamint a Hyppolit, a lakáj című színdarabokat is megtekinthe...Külképviselők a Dél-Alföldön
Az Európai Uniós fejlesztési források felhasználásával több, mint 20 turisztikai projekt valósult meg a Dél - Alföldön az elmúlt évben. Ennek apropóján látogattak el a régióba, Szeged környékére a ...
Az Európai Uniós fejlesztési források felhasználásával több, mint 20 turisztikai projekt valósult meg a Dél - Alföldön az elmúlt évben. Ennek apropóján látogattak el a régióba, Szeged környékére a ...KÖRÖSÖK VÖLGYE TÁNCFESZTIVÁL ÉS MAJÁLIS , 18. TÁNCGÁLA
A táncvilág Békés megyei csoportjainak színpompás seregszemléje a Tánc világnapja alkalmából 2012. április 29. és május 1. között Békéscsabán a Széchenyi Ligetben és a Békéscsabai Jókai Színházban.
A táncvilág Békés megyei csoportjainak színpompás seregszemléje a Tánc világnapja alkalmából 2012. április 29. és május 1. között Békéscsabán a Széchenyi Ligetben és a Békéscsabai Jókai Színházban.Békés megye a Más, mint másutt... XV. Veszprém Megyei Utazás Kiállításont
Hétvégén került megrendezésre Veszprém belvárosában az immáron hagyományosnak számító jubileumi „Más, mint másutt..." XV. Veszprém Megyei Utazás Kiállítás. Elnevezésükhöz hűen ismét látogatób...
Hétvégén került megrendezésre Veszprém belvárosában az immáron hagyományosnak számító jubileumi „Más, mint másutt..." XV. Veszprém Megyei Utazás Kiállítás. Elnevezésükhöz hűen ismét látogatób...A költészet napja
A Békés Megyei Körös - menti Szociális Centrum nagyszénási telephelyéről Nagy Mária ellátottunk szerepelt Szarvason a Költészet napja alkalmából megrendezett versmondó napokon.
A Békés Megyei Körös - menti Szociális Centrum nagyszénási telephelyéről Nagy Mária ellátottunk szerepelt Szarvason a Költészet napja alkalmából megrendezett versmondó napokon.24 órás versfolyammal tisztelegtek a költészet napja előtt
Színművészek, sportolók, képzőművészek, írók, költők, politikusok és közéleti szereplők, összesen 447 - en tisztelegtek a költészet napja előtt Békéscsabán az Ibsen Ház udvarán azzal, hogy 24 órá...
Színművészek, sportolók, képzőművészek, írók, költők, politikusok és közéleti szereplők, összesen 447 - en tisztelegtek a költészet napja előtt Békéscsabán az Ibsen Ház udvarán azzal, hogy 24 órá...Megszavazta a Parlament a Hungarikum törvényt - Létrejön a Békés Megyei Értéktár
Törvény védi mostantól megyénk gasztronómiai, szellemi értékeit, jellemző szokásait, jelképeit is, így például a sokak szívének kedves orosházi libamáj, kondorosi tészta, gyulai májas, a medgyesi...
Törvény védi mostantól megyénk gasztronómiai, szellemi értékeit, jellemző szokásait, jelképeit is, így például a sokak szívének kedves orosházi libamáj, kondorosi tészta, gyulai májas, a medgyesi...Áldott, örömteli húsvéti ünnepeket kíván a Békés Megyei Önkormányzat!
"Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában új életre hívott Jézusnak a halálból az élő reményre való feltámadása által, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, ...
"Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában új életre hívott Jézusnak a halálból az élő reményre való feltámadása által, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, ...Széles körű egyeztetésekkel készül a területfejlesztési terv
A napokban elkezdődtek Békés megye területfejlesztési tervének első társadalmi egyeztetései. Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke zártkörű megbeszélésen fogadta a gazdasági élet, megy...
A napokban elkezdődtek Békés megye területfejlesztési tervének első társadalmi egyeztetései. Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke zártkörű megbeszélésen fogadta a gazdasági élet, megy...Határtalanul: Békés megye átlépi a határokat
Tisztában kell lennünk magyarságunkkal és lehetőséget kell teremtenünk diákjainknak arra, hogy megéljék a nemzeti összetartozás érzését, megismerhessék az országhatárokon túl élő magyar testvérei...
Tisztában kell lennünk magyarságunkkal és lehetőséget kell teremtenünk diákjainknak arra, hogy megéljék a nemzeti összetartozás érzését, megismerhessék az országhatárokon túl élő magyar testvérei...Megújuló energiák a Békés-Bihar Megyei Vegyes Bizottság napirendjén
A megújuló energiák hasznosítása szerepelt napirenden a Békés Megyei Önkormányzat, Békés - Bihar Megyei Vegyes Bizottságának munkaterv szerinti soros ülésén.
A megújuló energiák hasznosítása szerepelt napirenden a Békés Megyei Önkormányzat, Békés - Bihar Megyei Vegyes Bizottságának munkaterv szerinti soros ülésén.Újabb siker született Békés megyei összefogással - Sajtóközlemény!
A Békés Megyei Önkormányzat örömmel tájékoztat mindenkit, hogy a 2012. március 21 - ei és március 23 - ai civil elektori szavazás eredményeképpen az öt civil szakmai kollégium közül háromban sikerü...
A Békés Megyei Önkormányzat örömmel tájékoztat mindenkit, hogy a 2012. március 21 - ei és március 23 - ai civil elektori szavazás eredményeképpen az öt civil szakmai kollégium közül háromban sikerü...Závogyán Magdolna kitüntetése, Békés megye újabb sikere
Závogyán Magdolna, a Békés Megyei Önkormányzat kulturális referense kapta meg idén a Bánffy Miklós - díjat, melyet 2012. március 14 - én vehetett át Dr. Réthelyi Miklóstól a Nemzeti Erőforrás Min...
Závogyán Magdolna, a Békés Megyei Önkormányzat kulturális referense kapta meg idén a Bánffy Miklós - díjat, melyet 2012. március 14 - én vehetett át Dr. Réthelyi Miklóstól a Nemzeti Erőforrás Min...Japán-magyar együttműködést érintettek az egyeztetésen
A közelmúltban díszvacsorát adott partnereinek Őexc. Ito Tetsuo úr, Japán Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete a Japán nagyköveti rezidencián.
A közelmúltban díszvacsorát adott partnereinek Őexc. Ito Tetsuo úr, Japán Rendkívüli és Meghatalmazott Nagykövete a Japán nagyköveti rezidencián.
Negyedszer is közös Békés megyei földgázbeszerzés
Negyedik éve áll az élére a Békés Megyei Önkormányzat a települések közös földgázbeszerzésének Békés megyében és képviseli érdekeiket hatékonyan a szolgáltatók előtt. Ennek a hatékonyságnak köszö...
Negyedik éve áll az élére a Békés Megyei Önkormányzat a települések közös földgázbeszerzésének Békés megyében és képviseli érdekeiket hatékonyan a szolgáltatók előtt. Ennek a hatékonyságnak köszö...Dolhai Attila koncert Békéscsabán
Dolhai Attila "Forró vér" című koncertje lesz a Szent István Egyetem Sportcsarnokában, jegyek már válthatók a szokott értékesítő helyeken (Diáktanya, Tourinform iroda, Csaba Center információ).
Dolhai Attila "Forró vér" című koncertje lesz a Szent István Egyetem Sportcsarnokában, jegyek már válthatók a szokott értékesítő helyeken (Diáktanya, Tourinform iroda, Csaba Center információ).Pálinkás izzadás a várfürdőben
Új felöntésekkel fokozzák az izzadást a Gyulai Várfürdő Castello Szaunaparkjában. A kisérletező kedvűek pálinkás és gyógyvizes szaunaszeánszokon is részt vehetnek márciustól.
Új felöntésekkel fokozzák az izzadást a Gyulai Várfürdő Castello Szaunaparkjában. A kisérletező kedvűek pálinkás és gyógyvizes szaunaszeánszokon is részt vehetnek márciustól.Hírességek Békés megye standján holnaptól
A hagyományokhoz híven, Békés megye idén is részt vesz az Utazás kiállításon, ahol igen színes programok várják az érdeklődőket 2012. március 1 - 4. között.
A hagyományokhoz híven, Békés megye idén is részt vesz az Utazás kiállításon, ahol igen színes programok várják az érdeklődőket 2012. március 1 - 4. között.IX. ''ŐSZIRÓZSA'' TERMÉSZETVÉDELMI VETÉLKEDŐ
IX. „ŐSZIRÓZSA" Természetvédelmi vetélkedő a Körös - Maros Nemzeti park réhelyi látogatóközpontjában.
IX. „ŐSZIRÓZSA" Természetvédelmi vetélkedő a Körös - Maros Nemzeti park réhelyi látogatóközpontjában.Egy perccel tovább - Játék a szerelemmel egy felvonásban
Tallér Edina: Egy perccel tovább című drámája március 3 - án 19 órától az Ibsen Stúdiószínházban.
Tallér Edina: Egy perccel tovább című drámája március 3 - án 19 órától az Ibsen Stúdiószínházban.Képgaléria:
A sajtótájékoztatón, melyet a hamarosan megrendezésre kerülő X. Csabai Sörf...
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu







20.00 óra Omega koncert, a békéscsabai Városi Sportcsarnokban.
A dévaványai strandfürdő bővíti már meglévő szolgáltatásait!
„ Faluház mindenkinek!”

