Békésmegye rendezvény online-on olvashatnak rendezvényeinkről, aktualitásokról a Bor & Grill Fesztivál, a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé, a Várkerti Vigasságok valamint a Borvigadalom és Vásárról.
Friss információk, bővebb felvilágosítás esetén szivesen állunk az érdeklődők rendelkezésére.
A rendezvények főszervezői: Bora Imre és Csanálosi László.
Néhány mondatban bemutatásra kerül a Bora ital-nagykereskedelmi Kft, mint a rendezvények egyik szervezője.
A vállalkozás a kilencvenes évek elejétől foglakozik az ital-nagykereskedelemmel, melynek ügyvezetője Bora Imre, aki a rendszerváltásig egy teljesen más területen dolgozott. Ekkor lehetősége lett egy önálló üzlet beindítására, amivel egy buszgarázsban elindult az ital-kereskedés. A kitartó munkának hamarosan meglett az eredménye, kicsinek bizonyult az addigi telep, bővíteni kellett. 1995-ben egy békéscsabai üzlethelyiséggel indult a terjeszkedés. Egy évre rá a cég teljesen békéscsabai székhelyű lett, melynek eredményeként a forgalom folyamatosan növekedett. A fejlődésének köszönhetően mára a cég a szolgáltatásaival Békés, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megye településein van jelen. Jelenleg két nagy telephelye található meg a Kft.-nek: egy Békéscsabán, amely a teljes logisztikai ellátást biztosítja, illetve egy Törökszentmiklóson, amely egy franchise telephely.
A vállalkozás a 2005. évtől a Crown Cool termékek -professzionális hűtéstechnikai, vendéglátóipari és nagykonyhai berendezések- kizárólagos békés-megyei forgalmazója.
Kereskedelempolitikájának köszönhetően a Bora Kft. neve nem csak az egész Dél-alföldi Régióban, hanem az egész országban is elismertté vált. Köszönhető mindez annak, hogy a vállalkozás rugalmas, kiszállításait pontosan bonyolítja le, megbízható partnernek tekinthető, melyeket a cég fogyasztói és beszállítói különösen nagyra értékelnek.
Bor & Grill Fesztivál
A Békéscsabán megrendezésre kerülő Borvigadalom és Vásáron elért kulturált borfogyasztás, a minőségi, nemes magyar borok népszerűsítése, megismertetése.
A borokhoz kitűnően illő grillezett, illetve flekken ételek bemutatása.
A 3 napos rendezvény Békéscsaba és környéke lakosainak új, minőségi, kulturális programokkal tarkított szórakozást kínál.
Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé
Már hagyományosnak lehet tekinteni a 2001. évtől megrendezett Csabai Sörfesztivál és Csülökparádét, melyen számos sörgyártó képviselteti magát és népszerűsíti a legújabb termékeiket, illetve a már ismert és megszeretett márkákat is.
- Tovább fejlesszük az ország egyik legnagyobb és leglátogatottabb sörfesztiválját
- Nemzetközi gasztronómiai fesztivál kialakítása
- Kultúrált sörfogyasztás feltételeinek a megteremtése és népszerűsítése
- Gasztronómiai különlegességek népszerűsítése
- A Dél-alföldi régió idegenforgalmi kínálatának bővítése
- Országos szórakoztató program létrehozása
- Román, szlovák, szerb, cseh – magyar kapcsolatok erősítése
- Az ország legnagyobb sörfesztiválja
- Magyarország egyetlen csülökparádéja, csülökpörkölt főző-verseny
- A régió legnagyobb koncertsorozata: 6 nap 12 élő koncert
- Több mint 70 ezer látogató
Csülök Különlegességek Európa-bajnoksága
- Az első gasztronómiai Európa Bajnokság Magyarországon
- Fővédnök: Magyar Turizmus Zrt.
- Szakmai fővédnök: Magyar Gasztronómiai Szövetség
- 4 kategória: ifjúsági, felnőtt, turisztikai régiók (Balaton, Budapest és környéke, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl, Észak-Alföld, Észak-Magyarország, Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Tisza-tó)
Várkerti Vigasságok
Őshonos magyar állatok húsából készült ételek fesztiválja (mangalica, racka, cigája, szürkemarha)
- Gasztronómiai különlegességek, igazi hungarikumok bevezetése
- Gyula város idegenforgalmi kínálatának bővítése
- Gyula város lakosságának szórakoztatása
- Az EU nyitás utáni román-magyar kapcsolatok erősítése
- Kulturált italfogyasztás megteremtése
- Bográcsban készült mangalica ételek főzőversenye
- Szürkemarha pörkölt-főzőverseny
Borvigadalom és Vásár
A minőségi fogyasztás elterjesztését szolgálja a hagyományosan minden év októberében megrendezett Borvigadalom és Vásár. Ezt a rendezvényt már sehol nem kell bemutatni az országban, s külföldön is egyre népszerűbb a maga nemében páratlan gasztronómiai rendezvénysorozat, melyre minden évben 70-80 ezren látogatnak el. A vendégek megkóstolhatják az ország szinte összes borvidékének a különlegességeit is.
| << | 2010 Szeptember | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | 30 | |||
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz









